Kusztura Sándor 1995 óta ismert a magyarországi képzőművészeti életben, a Hajdúsági művésztelep tagja.
    Kusztura Sándor azok a művészek közé tartozik, akik a közvetlen élményből merítenek. Alkotásai elsősorban a Hargita világához kötődnek.
    A Hargita, a tölgyes, a fenyves világa, a hegynek kaptató utcák elsősorban ezek a motívumok, amelyek Kusztura Sándor közvetlen látványvilágát kitöltik.
    Bárki mondhatná erre, kevés motívum, de az a fontos, hogy a motívumokból mit bontakoztat ki. A motívumot, a közvetlen látványt és élményt, hogyan tudja dúsítani, hangulati, érzelmi, gondolati és történeti elemekkel.
    Kusztura Sándor alkotásait ezzel a mércével illik és kell mérni.
    A hegyre kaptató utcákban a részleteket úgy bontakoztatja ki, hogy ezek a házak szinte belegyökereznek a földbe, ezeknek a házaknak gyökereik vannak, azért olyan kemény a körvonaluk.
    Kusztura Sándor talán kortársi képzőművészetben is arról ismerszik meg, hogy a fáról a legtöbbet tudja festeni, vagy az egyik olyan művész, aki a fáról a legtöbbet tudja.
    Hiszen a magyar képzőművészetben jelképes, allegorikus elem a fa. A magányos fa, megtört fa, a kopasz fa, a dús fa, ezek bizonyos értelemben lelkületet fejeznek ki, egy kicsikét a nemzeti lelkületet is.
    Kusztura Sándor csodálatosan, sokoldalúan tudja festeni, kibontakoztatni a fák jellemét, inkább azt kéne mondanom, a fák lelkét. Ez a néhány tölgyfaábrázolás fajta is érzékelteti, hogy tölgyfában milyen jelentéseket képes fölfedezni, kibontakoztatni, majd milyen jelentéseket képes ábrázolni és kifejezni.
    Nem fest közelképet a Hargitáról, a Hargitának csak a kupoláját ábrázolja. A Hargita-kupolák, mint a boltívek, rátámaszkodnak a fákra, illetve megtartják, megfogják a fákat. A Hargitának ez a különös kupolás, boltíves ábrázolása kétségkívül valamilyen mítoszt is kifejez. A Hargita kupolája, a Hargita boltíve, megfog és megtart, megerősít és megszilárdít.
    Ezek nem hangulati elemek ezek gondolati elemek, jelképes elemek voltaképpen az azonosulás eleme. Ez a motívumválasztás a motívumoknak ez a kibontakoztatása, hangulati, érzelmi, gondolati jelentésekkel beletorkollik abba a művészi önazonosságba, amely környezetéből jelképrendszert teremt.
    Ez a tájképkultúra, olyan tájkultúra, amely ennek a tájnak emberi kapcsolatát, emberi kötődését, táj és ember történeti kölcsönösségét fejezi ki.
    Ezzel Kusztura Sándor alkotói személyiség, vallomást tesz a hovatartozásáról. Minden személyes önazonosság a saját értékein túl, akkor válik igazán értékessé, ha magában foglalja a hovatartozást is.
    Párhuzamot kell vonnom Kányádi Sándor önazonossága és hovatartozása, meg a nála fiatalabb és más művészeti ágban alkotó Kusztura Sándor önazonossága között. Ha azt mondom önazonosság és hovatartozás, igazában az erdélyi szellemiség legértékesebb magvát foglalja magában.
    Ez az erdélyi szellemiség természetesen a magyar szellemiséget bővíti és gazdagítja. A magyar képzőművészetnek egy jellegzetes, egy sajátos élményvilága és sajátos előadásmódja ez.
    Kusztura Sándor a hiteles részleteket, hiteles érzelmi, gondolati, történeti jelentésekkel tölti meg, gazdagítja és gyarapítja.

Művészetének ez adja igazi értékét.